A szög és a zsák esete

2011.09.16. 18:52

Azt már minden ép elmével gondolkodó ember észrevette, hogy a Fidesz, miután vagy fél évtizeden keresztül az adóemelés minden formáját a sátánizmussal azonosította, kormánypártként tulajdonképpen képtelen másra, mint az adók emelésére, és új adók bevezetésére.

Persze, a rafinéria nem ritka az autoriter gondolkodású őskövületeknél sem, ezért az egykulcsos adózást, ami az alsó rétegek számára adóemelés lett, még sikerült valahogy jótékonykodásként beállítani, holott nemhogy még a szegények helyzetét tette rosszabbá, de még kudarc is lett, semmiben nem segítette hozzá az országot ahhoz a gazdasági növekedéshez, amit Matolcsy Orbán Viktor remélt, amikor kitalálta.

A bankokra, gonoszságra, meg a hamburgerre kivetett adókat még sikerült úgy tálalni, hogy a zemberek gonosz megnyomorítói lettek megsarcolva, tehát csak egy szörnyen gonosz ember hívhatja ezt adónövelésnek. Az ellen persze határozottan tiltakoznak, hogy ha valaki felhozza, hogy bizony ezen emelések árát végül is pont az emberek fogják megfizetni, nem pedig a láthatatlan háttérhatalom.

Ezt persze már a legtöbben nem veszik be. Sajnos azonban még mindig akad egy erős réteg, amely akar hinni, és hisz is, és hiába a kudarcok, hiába a valós világ, és a gazdaság Fidesz.hu-val ellentétes állapota, nem tántorodnak meg. Nincs sem adóemelés, se megszorítás, mondják ők.

Na, viszont ahhoz, hogy a 27%-ra emelt ÁFA mellett valaki még ezt ki merje mondani úgy, hogy még hisz is benne, ahhoz már torz valóságkép kell. Vagy inkább talán elmezavar.

Van az új tervben minden, járulékemelkedés, jóváírás megszűnése, és még sok új nyalánkság, de ez az a teljesen érthető, nagyon el nem sumákolható pont, ami mindenkinek egyértelmű kell, hogy legyen. Ezt a 2%-ot neked kell kifizetned, neked, a zemberek egyikének. Neked, te alattvaló!

És ismét csak egyél büszke arra, hogy magyar vagy, hisz újra elsők lettünk valamiben, ugyanis az EU-ban nincs olyan ország, amely ennél magasabb fogyasztási adó beszedésére vetemedne. De úgy néz ki, hogy az egész Földön sincs.

Ezen nem lehet mit magyarázni, pofátlan egy alak az, aki még erre rá akar mondani egy varázsszót, amely fényében ez mégsem néz ki adóemelésnek.

Igen, Matolcsy Orbán Viktor ilyen:

"A miniszter a tervet "országvédelmi költségvetésnek" nevezte."

"Matolcsy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ezek nem megszorítások, hanem "mindenki tudja, az adóemelések az eltitkolt jövedelmekre vonatkoznak.""

Mi??? Akkor ezt most még egyszer!!!

""mindenki tudja, az adóemelések az eltitkolt jövedelmekre vonatkoznak.""

Tehát akkor aki nem tartja titokban a jövedelmét, akkor arra nem is vonatkozik az adóemelés? Mert ha nem így van, akkor ez megint csak egy ordas nagy hazugság volt.

Egyáltalán, hogy képes valaki még ezután kiejteni azokat a szavakat, így, egymás után, hogy "ezek nem megszorítások"?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szajtepo.blog.hu/api/trackback/id/tr543232415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nuphar · http://macoldasok.blog.hu 2011.09.16. 23:49:55

hihetetlen bosszantó ez az egész
3 é után TALÁN megérem, hogy béremelésem lesz, de ezek elvesznek megint közel 9e forintot, és megint én fogok legalább 1000-el kevesebbet keresni
megéri hivatalosan dolgozni
komlyan mondom a elköltözök egy barlangba, és csak akkor jövök elő ha ezeket már valaki lelőtte...
hánynom kell ezektől a rohadékoktól ismét

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.09.17. 14:34:01

@nuphar: Én speciel rettenetesen felidegesítettem magam tegnap, amikor ezt olvastam. Sokmindenre számítottam, de erre nem...

nuphar · http://macoldasok.blog.hu 2011.09.17. 17:31:28

@stark: ne is mond, nálam kivert minden biztosítékot, nem tudom meddig bírom még tovább

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.09.21. 15:01:52

És megmagyarázza ******g, megmagyarázza...

Ha az ember hív egy ismerős szakit, már most is alapértelmezett, hogy feketébe csinálják. De most, hogy nem 25%, hanem 27%, hát most biztos senkinek eszébe nem fog jutni, és kéri követeli majd, hogy számlát adjanak!

Hihetetlen. A cucikat azért (is) rühelltem, mert semmi mást nem tudtak kezdeni, mint adót emelni, és megszorítani. Láthatóan ez a banda sem más. Strukturális reformok, szemléletváltás ugyan! Konjunktúrában engedés, utána szorítás. 4 év kormányon, 4 év ellenzékben.

"Phej, mocskos gecik...!"
süti beállítások módosítása