A NER harca Hugh Granttel

2012.07.08. 18:45

"Hugh Grant benne ragadt valamelyik szerepében, és még mindig azt hiszi, hogy ő az a brit miniszterelnök, mint akit az Igazából szerelem című filmben alakított"
- Pállfy  István, a parlament kulturális és sajtóbizottságának KDNP-s alelnöke

Megmosolyogtató kéne hogy legyen, hogy úgy érzi a magyar kormány, hogy Hugh Grant megnyilvánulására válaszolniuk kell

Az kéne, hogy legyen, de szerintem inkább ijeszto, hogy egy leginkább filmes vígjátékokkal, és egészségügyi témákkal foglalkozó magánszemély véleménye ilyen görcsös reakciót indított el. Grant aligha tekintheto szakértonek a média jogi szabályozásának témakörében, o egy színész. Éppúgy, ahogy egy ingatlanügynök nem építész, úgy o is csupán a forgalmazója, és az eloállítója egyes a médiában felbukkanó termékeknek, nem pedig az, akinek szólnak, ha a törvényi szabályozásról, és a jogi háttérrol van szó.

Normális politikai környezetben, normális politikusok nem foglalkoznak azzal, hogy mit mond egy színész a munkájukról. Vagy, legrosszabb esetben, visszaszólnak neki, hogy szar színész, és akkor el is jutottunk az alsó tagozat színvonalára, de az aligha lenne meglepo ettol a brigádtól.

Pállfy kommentje ezt a fajta gyermetegséget tükrözi, illetve még azt is, hogy a Fidesz-KDNP frakció súlyosan beteg embereket tartalmaz.

Mert ha még egy demokratikus kormányzat úgy érzi, hogy szükséges és fontos válaszolni az ot bíráló politikai eroknek, az még teljesen jogos és értheto, hisz az európai hatalmi tényezok között kell hogy legyen kommunikáció. Ám amikor már egy magánszemélynek küldenek levelet, hogy jobb lenne, ha másképp gondolkodna, illetve még mellé is szól az egyik jóképességu, hogy mellesleg hülye vagy, nem te vagy a miniszterelnök, semmi közöd hozzá, akkor itt már valami kóros reakciót látunk.

Grant véleménye magánvélemény volt, szvsz, csak mellé még híres, ezért eljutottak szavai a dicsoséges NER-hez.

Kíváncsi vagyok, hogy eljut-e a levél Granthez, és hogy fog-e ilyen hisztérikus jelentoséget tulajdonítani neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://szajtepo.blog.hu/api/trackback/id/tr24636322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sikó kun 2012.07.08. 19:07:47

Anno olvastam a Pállfyról egy cikk"sorozatot", ami bár eléggé bulvár, de vannak benne érdekes dolgok.
velvet.hu/blogok/gumicukor/2010/01/30/bochkor_friderikusz_mellett_tanuskodik_palffy_ellen/

OkoskaTo:rp 2012.07.09. 00:07:17

Kedves Szájtépo! Küldjek neked egy marék hosszú ő betűt?

tapasz13 2012.07.09. 00:21:44

Az meg külön ciki -hogy magán emberként is az észrevételei igazak.Csak a Klubrádió és a médiahatóság vitája, a kitakarásos botrányok a Kohn Bendittel kapcsolatos hir hamisitások, -látványosan diktatúra épül.
Köszönjűk hogy nevünkben is tiltakozik...
Azt meg már itthon sem hiszi senki hogy a kormány meg Orbán aki igazat mond- a világ meg hazudik.

venszivar 2012.07.09. 00:24:36

keressétek a kurva soron, ti is oda valók vagytok !:):D

Sir Galahad 2012.07.09. 00:24:46

Teljesen igaza van a szerzőnek. Máshová is beírtam már: a H. G.-hez hasonló sztároknak általában még arról sincs fogalmuk, hogy egyáltalán hol van Magyarország. Néha mondanak valamit, amit érdekesnek szánnak, hogy írjon róluk az újság - ennél több most sem történt. Ha erre még válaszol is levélben a kormány, azzal bohócot csinál magából, mindenek előtt azért, mert azt a látszatot kelti, mintha H. G. nyilatkozatát komolyan lehetne venni.

Mr. Waszabi 2012.07.09. 00:28:27

Tudod, mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogy akar. A magyar kormány és pártjai kiváltképp:) Pálffy is.
Hugh Grant szerintem ezen a reakción röhög, ha érdekli egyáltalán. Én is röhögök. Az egészet az motiválja, hogy a kutya le nem szarja odakint, hogy mit csinálnak ezek itthon. Orbánt meghívták már Washingtonba? Nem? 2 év után sem? Vajon miért?
Már megint kell neki bérelni egy különgépet 140 millióért, meg intézni valami diszdoktorit, hogy apropót teremtsenek a meghivatására, amire aztán fityiszt mutatnak?
Szar ügy ám az elvetettség - de maga tehet róla. Nem kéne hülyének lenni s mindjárt minden jobban menne. Meg nekünk is, persze:)
Harc van? Az bazmeg. Orbán 2 éve okozza folyamatosan a kárt az itt élő embereknek. Az EUR/HUF árfolyamra gondolok, amelyet igyekszik felelőtlenül 300 közelében tartani, kibaszva ezzel nemzetével, a hőn szeretettel. Mert ő harcol, havi 2 millából, amit a mi zsebünkből húz ki. Így nagyjából leszarja, hogy ennek mi a következménye a Magyarország jelenére és jövőjére nézve, meg a lakosság hogy döglik meg. Mer itt nemzet van kérem szépen, nem kicsinyeskedjünk már. Echte idióta.

rattani 2012.07.09. 00:36:46

Vajon Pállfyt, aki végzettségét tekintve épitészmérnök, pályafutását tekintve bemondó, mi teszi alkalmassá a "parlament kulturális és sajtóbizottságának KDNP-s alelnöke" statusztra? Már azon kívűl, hogy jó időben volt, jó helyen?

Neki egészen pontosan mennyivel van több alapja média ügyekben nyilatozni mint az Oxfordban végzett, színész-producer Hugh Grantnek?

tapasz13 2012.07.09. 00:44:16

@Mr. Waszabi: A Grant féle észrevételek egyre fontosabbak lesznek. A kutya nem áll szóba ezzel a társasággal.A nemzetközi elszigetelődésük befejeződött.Amihez hozzányulnak az eltörik, elromlik vagy ők maguk szétlopják.A kissebségben élőktől a határon túliakig felmérhetetlen pusztitást okoznak.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.07.09. 01:19:17

@OkoskaTo:rp: Én annak jobban örülnék, ha a blog.hu motorja nem szarna be néha a bejegyzések élesítésénél, és nem kényszerülnék arra, hogy piszkozatot mentsek ki, és mellette még az is jól esne, ha az új laptopom tudna mit kezdeni a magyar karakterekkel egy .txt fájlban. Merthogy miután tényleg -visszamásolása után bizony eltűntek a hosszú "ő"-k és "ű"-k.

De most legeslegjobban egy "A blog.hu legfeleslegesebb kommentjéért" feliratú serlegnek örülnék, amit azonnal átnyújthatnék neked.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.07.09. 01:21:13

@Mester Úr: Akkor itt egy igazi, tapasztalt, veterán hülyével van dolgunk, aki ráadásul még józanul be se bír menni dolgozni.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.07.09. 01:33:30

@stark: Na ezért nem használunk Windowst, hanem Linuxot. Komolyan mondom, átragadhatna rád is valami a szabadságharcos világszellemből!
Erről jut eszembe, méltatlanul elhallgatott esemény a közigazgatás szabad forráskódúsítása. Látod, vannak itt sikerek, remélem a Közgép nyeri meg az ezt megvalósító pályázatot.

gerdo 2012.07.09. 04:41:06

Hat en ezen inkabb sirok mint rohogok. Mintha nem is dontottuk volna meg az atkost.

ANTI-SQUIRREL 2012.07.09. 05:20:00

@[Lombroso]: En is! Linux forever.

Azert felelmetes latni hogy ezt komolyan is gondoljak es egy szinesz nyilatkozatara valaszolnak.
Nem mellesleg, ha mar demokraciarol beszelunk H.G olyan ebben az ugyben mintha a kiskacsat uszni tanitanank.

Most majd jol megaszondjuk a 20 eves uj rendszerunkkel, hogy mit es hogyan kell csinalni.

Persze nem csak a mediakommunikaciohoz ertunk nagyon, hanem a gazdasaghoz is.
Majd ha jon az IMF biztosan talalnak ok is valami nagyon "jo" es "uj" dologot itt nalunk, ami meg nalluk nincs. Asszem nyomornak hivjak... :)

Felelmetes ez az egesz, de komolyan!

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.07.09. 05:22:25

Ilyenkor én szégyellem helyettük, hogy magyar vagyok.

M_R 2012.07.09. 05:33:12

A múlt héten Batman is szidta a magyar médiatörvényt. Kinyomoztam a kormány számára a címét:

Wayne Manor
Bristol Hills
Gotham County

vénkujon 2012.07.09. 05:42:09

hugh megtámadta magyarországot?:)

kalapocska 2012.07.09. 05:51:49

oke ha Hugh Grant felszolalasa nem lett nemzetkozi hir , ez majd az lesz. Aztan csodalkozunk hogy rajtunk rohog a vilag. Amugy a kormanynak is lehetne jobb dolga ennel.

fülesboci 2012.07.09. 06:25:55

szrintem rossz a kályha.
ez a ripacs a farkával szórakozzon, ne velünk.
kormányszinten foglalkozni ezzel a szerencsétlen szinésszel, na az a másik rettenet

kirsten 2012.07.09. 06:35:16

@venszivar: Te Amszterdamba jársz ki ?
Melyik kirakatban vagy található ?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.07.09. 06:38:30

Itt van nehany "ő" betu, amit szabad akaratod szerint felhasznalhatsz:
ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő, ő,

lavór 2012.07.09. 06:40:14

Ki kell küldeni a TEK-et, azok hamar rátalálnak. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.09. 06:44:38

Ez mekkora égés, komolyan :D
Egyáltalán, komoly politikusok mit foglalkoznak mindenféle színészecskékkel?

Vagy ez is az országimázs része? :D

2llkedő 2012.07.09. 06:56:07

Azért ne feledjük, hogy Ámerikában volt már színészből lett elnök is.

Pálfy elvtárs pedig elgondolkodhatna ezeken a sorokon (ezt egy híraadós mondta valamikor):

"Veszélyben van az én hazám. Ma már nem az a kérdés, hogy milyen, hogy hány tenger hullámai nyaldossák a partjait, vagy hogy miféle népek lakják. Mert bajban van az én hazám a határon belül és kívül is. Szerkezetének eresztékei recsegnek-ropognak, eltűnik az 1000 éves rendszer, tíz falu nem épít templomot, helyette bezárja az iskoláit, a kispostát, holnap már a hivatalt is, holnapután pedig a vonat meg a busz sem jön többé. A magára hagyott ember elfárad, megvénül, kevés lesz az SZTK-bot, hogy támassza. Aki még mozdulni tud, az meg menekülőre fogja. Elhagyja a földet, amelyből vétetett, a helyét génmanipulált nagyüzem foglalja el. Megtelnek a városok népekkel, a körzetes iskolákban egyre kevesebbet tanítanak majd a hazáról. Lesz megint kötelező nyelv, csak most nem a kolhozról, hanem a globalizált világ kórusában kell majd énekelni. Persze könnyedén tercelnek a rendszerváltás haszonlesői, a nemzeti vagyon áruba bocsátásából elvtelenül gazdagodók. De miként sodródtunk ilyen veszélybe? Tizenkét évvel az európai csatlakozási kérelem beadása után mintaországból a szégyenpadra kerültünk. Az ország üres, a kassza nemkülönben. De miként jutott idáig az én hazám? Hogy napról napra csökken az ereje, kevesebb a dolgozó embere, születő gyermeke, fogy a lakossága, miközben egyre több a felírt gyógyszere, abortusza, szaporodnak a betegségei és sokasodnak a halottai. Nem segít már ezen a többi magyar sem, a határokon túl. Valami végleg elromlott. Szeretet, szolidaritás, szinergia, egyik sem magyar kategória. Tatárt, törököt, Trianont még túléltük, de most, most veszélyben van a mi hazánk."

Mindfield 2012.07.09. 07:00:14

Nem múlt nyáron volt az Ice-T-s eset? Minden nyáron előszed a kormány valami elfeledett celebet és levelet ír nekik!

lobster thermidor 2012.07.09. 07:08:54

Drága Pistám!
Asszem le kéne tenned a piát!
Nehéz lesz, de a nagy önuralommal elért megtisztulás után még azt is elérheted, hogy esetleg értelmes mondatok hagyják el a fejed, és nem csak a pálinkásbutykos elfogyasztott tartalma beszél kifele belőled.

venszivar 2012.07.09. 07:10:52

@kirsten: jó "úton" jársz. én meg állok.:)

citrix 2012.07.09. 07:41:56

Fenébe a médiatörvényt/hatóságot bírálókkal,ők nem látják azt a hihetetlen nagy erőfeszítést amit Szalai Annamária (Orbán jobb keze amivel ugye mit is csinál a kedves vezető
,na igen)végez a kiegyensúlyozott,sokoldalú és színvonalas tájékoztatás érdekében.Nagy kitüntetést kapott,azt csókolgatja egész nap,legyen vele boldog.Mindig is nagy dicsőség egy pártállam lojális kiszolgálójaként,pártkatonájaként kitüntetést kapni.

Amidazophen 2012.07.09. 07:45:02

A cikk egyetlen súlyos tévedését, amely szerint

"Pállfy kommentje ezt a fajta gyermetegséget tükrözi, illetve még azt is, hogy a Fidesz-KDNP frakció súlyosan beteg embereket tartalmaz."

kénytelen vagyok igy helyesbiteni:

"Pállfy kommentje ezt a fajta gyermetegséget tükrözi, illetve még azt is, hogy a Fidesz-KDNP frakció KIZÁRÓLAG súlyosan beteg embereket tartalmaz."

winerprince 2012.07.09. 08:08:19

Tegnap amikor ezt megláttam,hirtelen azt hittem hogy hírcsárda.....még egy ilyen dilettáns,gyáva,szánalmas,szar banda nincs kerek-e földön....kormányzati szinten magyarázkodni egy celebnek,mindig van lejjebb.

Jeno1 2012.07.09. 08:12:50

@stark: Használj UTF8-at támogató notepadot..Pl Notepad2 (www.flos-freeware.ch/notepad2.html) vagy legalább állítsd be a windows-t, hogy az UTF8-at nem támogató cuccok iso-8859-2 -re konvertáljanak, mert a nyugati kódlapon tényleg nincs ő meg ű...

lobster thermidor 2012.07.09. 08:28:45

@winerprince:

Azért a lényeg nem mindenkinek jött le!
Itt a celebség csak mellékes tényező.
Ennél sokkal lényegesebb az, hogy nyomozgatni egy idegen ország állampolgárának lakcíme után abszolute illetlen dolog, és ha ezt egy másik ország hivatalos szervei teszik, akkor ezzel súlyosan sértik az adott személy szabadságjogait.
Napjainkban ilyesmit csak diktatórikus, elnyomó rezsimek szoktak elkövetni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.07.09. 08:44:36

nem azt nevezik diktatúrának, ahol nem foglalkoznak azzal, mint gondolnak az emberek???

ja tudom már!
az szdsz szótár szerint jártok el:
demokrácia = hatalmon vagyunk
diktatúra = ellenzékben vagyunk

fehértoll 2012.07.09. 09:06:41

ki a f..az a h.grant és ki a f.. az a pállfy?

na ilyen az amikor két senki üzenget egymásnak!

Manu Csávó 2012.07.09. 09:12:03

Jól megkapta ez a tejfelesszájú.
Hát kurvára nem lennék a helyében.

Megfigyelo 2012.07.09. 09:17:43

@wmiki: Nem. Azt nevezik diktatúrának, amikor előírják, hogy mit gondoljanak az emberek. Ezt építik most nálunk, és azért ilyan idegesek, ha olyanok szabad véleményével találkoznak, akik ellen nem alkalmazhatnak (nyílt vagy burkolt) erőszakot. Sztálin volt ilyen "sértődős"...

rágógumó 2012.07.09. 09:46:58

Én amúgy még mindig azt hiszem, hogy ez a Hugh Grant sztori csak kamu. Ugye az? :D Végtelenül szánalmas ha nem, de amúgy sejtem, hogy ez igaz :)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.07.09. 09:52:13

Az alábbi linken fellelheted a médiatanács összes határozatát, büntetését.

mediatorveny.hu/kiskoruak_vedelme/

Légyszi mondj csak egy büntetést, ami alátámasztja a kurva nagy alibi rettegéseteket a sajtószabadságért.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.07.09. 10:17:52

Csak hogy érthető legyen: ha a kormány ezt a levelet elküldi és az nagy nyílvánosságot kap, akkor az ország megítélése ehhez lesz hasonlatos:

www.npr.org/templates/story/story.php?storyId=6276973
borsonline.hu/20120613_egy_teljes_nemzetet_magara_duhitett_karaktere_miatt

Pene 2012.07.09. 10:23:12

@stark: csak jelzem, hogy egy txt elmentésekor konkrétan lehetőséged van arra is, hogy megválaszd milyen karakterkódolással szeretnéd elmenteni. erre ott van lehetőséged, ahol a mentés helyét és a fájlnevet írod be. ANSI, UTF-8, Unicode. ezek közül egy biztos a Te barátod :)

a poszt amúgy tetszett.

Pene 2012.07.09. 10:24:50

@Pene: de ha ez sem válna be, még mindig ott van a pastebin.com vagy éppen a Google Docs...

Sikó kun 2012.07.09. 13:25:06

@ANTI-SQUIRREL: "Majd ha jon az IMF biztosan talalnak ok is valami nagyon "jo" es "uj" dologot itt nalunk, ami meg nalluk nincs. Asszem nyomornak hivjak... :)" - Ez hatalmas! :DDD

tapasz13 2012.07.09. 22:54:32

@Steppenwolf: Mert maga hogy látja - ha lát bármit is kedves Zoltán??

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.07.14. 11:01:32

@wmiki: Nem wmiki, a diktatúra fogalma nem ez, hanem valamit amit már ezerszer leírtak neked, csak egyszerűen az a három agysejted bőven kevés a fogalom megragadásához.

Inkább csinálj a blogodon kérdőíveket, amire csak két hülye válasz van, az jobban megy neked.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.07.14. 11:02:59

@[Lombroso]: Majd akkor fogok Linuxot használni, ha majd a sok erőszakos lövöldözős játék kijön mind Linuxra is... :D

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.07.14. 11:03:46

@Pene: húúúú, köszi, ezt most ki is próbálom!
süti beállítások módosítása