Forrás:
Index - Megint jöhetnek az euróhitelek

Index - Erős maradhat a forint

Nekünk mozdul a világgazdaság

Hosszú idő óta először mozog úgy a piac, hogy számunkra kezdvező legyen az eredmény. A portugál fizetési nehézségek a magyar állampapír felé terelték a befektetőket, az állam fizetőképességének megítélése javult. Az államkötvények kamatai magasak maradtak, míg a gazdasági kockázat alacsony, továbbá segít, hogy a fizetési mérleg ritka jó, és az IMF-nek tetszenek a kormány reformkezdeményezései, ráadásul velük előbb közölték az adatokat, mint az istenadta néppel, tehát a kormány hajlandónak látszik együttműködni a megfelelő nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. Mindezek mellett még hasznunkra vált, hogy jól sikerült a dollárkötvények kibocsátása, mivel a magyar papírok versenyképesek a hasonló amerikaiakkal szemben.

Továbbá javítja a helyzetet, hogy a jegybank újonnan megválasztott tagjai  végülis többé-kevésbé megfelelnek a nemzetközi kívánalmaknak, illetve a Nemzeti Bank látszólag független maradt a kormánytól, a változtatások ellenére.

Ráadásul a Bankszövetség is hajlandó megegyezésre a kormánynál.

Erős forint

Mindezen változások olyan irányba billentették a devizakereskedelmet, amely a forint erősődésében nyilvánult meg. A piaci spekulációk pozitívnak és viszonylag tartósnak értékelik az erősödést. Igaz, ebbe bele fog szólni az is, hogy az EKB valószínűleg növelni fogja az euró alapkamatát jövő héten, ami az euró forinttal és a többi régiós valutával szembeni erősödését fogja jelenteni. A svájci frank jelen pillanatban 201 forintos árfolyam körül mozog, ami kiugróan jó Kósa elhibázott beszéde óta. Viszont meg kell jegyezni, hogy mint minden piaci mozgás, ez is átmeneti, megfelelő lépések nélkül ez gyorsan meg fog változni, nem valószínű, hogy nekünk kedvező irányba.

Változás a hitelezés körül

A hitelezés egy olyan témakör, amihez megfelelően kormány nehezen bír jól hozzányúlni.

Pedig fontossága gazdasági szempontból vitális. A magánszféra növekedését valahonnan kell finanszírozni, márpedig a nagyobb beruházások banki hitellel járnak együtt. A teljes magyar hitelezés akkor érte el a mélypontját, amikor az elszabaduló árfolyamok hatására a kormány betiltotta a devizahitelezést, ami egy több szempontból is hibás lépés volt. Sajnos a Bajnai kormány is rosszul nyúlt hozzá, mivel erősen lekorlátozták a hitelek felvételét, ami semmiben nem segítette a már akkora hiteleket felvettek helyzetét. Ezzel csupán annyit értek el, hogy sikerült megnyírbálni a fejlődést, és tökön rúgni az amúgy is kellemetlen helyzetben lévő ingatlanpiacot.

Azonban már híre ment, hogy az euróhitelek visszatérhetnek, ami nagyon jó hír az exportfüggő cégeknek, amelyek bevételeik nagy részét amúgy is euróban kapták, továbbá végre növekedheti a lakossági hitelezés. Az állami vasmarok tehát lazul a hitelezésen, ami gazdasági szempontból mindenképpen egy pozitív tevékenység. Ráadásul mindenképpen indokolt is, mivel ha az államnak megengedett dollárban adósodnia, akkor kissé képmutató hozáállás lenne, ha pont a lakosságnak lenne ez megtiltva.

A kormány szerepe

Azért hozzá kell tenni, hogy a jelenlegi kedvező helyzethez a kormánynak nem sok köze volt, sőt, a kissé hiteltelen gazdasági retorikával még rontottak is a helyzeten az elmúlt egy évben. Most viszont van itt egy igazi lehetőség, hogy az évek óta rossz gazdasági adatokon fordítsanak egyet, amíg még pozitívan áll helyzet. Ehhez azonban nem ártana megszívlelni valamit:

- Fel kell hagyni a gazdasági kettős beszéddel: felejtsük el a "külön út" szlogenjét, és a sokszor nem igazolt dacoskodást, ami felesleges is, mert a végső soron, a háttérben a kormány gyakran igazából pont hogy együtt képes működni azokkal a szervezetekkel, amelyeknek feleslegesen beszólogat. Ugyan nagyon jó dolog egy stabil, növekvő magyar gazdaság, de ehhez nem alapkövetelmény okkal-ok nélkül szembeszaladni az EU-val olyan tételeken, mint pl.: a távközlési adó. A magyar gazdaság, és az ország érdekeit úgy is előtérbe lehet helyzeni, ha együttműködünk a partnereinkkel.

- Ha már megfelelő lett a monetáris tanács, be kellene fejezni a harcot Simorral. Azt a kérdést lehet kerülgetni, hogy ki miért nem szereti Simort, viszont az tény, hogy a munkáját megfelelően elvégzi, és nem kéne zaklatnia a kormánynak, amíg lejár a kinevezése. Főleg ne próbáljanak ismét politikusok beleszólni abba, hogy mekkora legyen az alapkamat.

- Őszinte gazdaságpolitika kell. Az nem játszik, hogy Matolcsy először tagadja, hogy nagyobb lesz a hiány a tervezettnél, később meg kényszeredetten beismeri. Ez senkinek sem azt üzeni, hogy a fiskális tervezésünk megbízható. Gyurcsány Ferenc is hatalmas károkat okozott azzal, hogy kormányával titkolták a kellemetlen tényeket, és aztán csak kapkodták a fejüket, amikor az egész kipattant 2006-ban. Ekkora ballépésnek a töredékét sem szabad most meglépni.

- Kemény tényekkel kell játszani. Az nagyon jó, hogy a Fidesz már előre örül neki, hogy a nyugdíjvagyonból mekkora többlet lesz, csak az a baj, hogy az a pénz egyenlőre még részvényekben, kötvényekben, és állampapírokban van, és nem tudni, hogy ezeket a papírokat mennyiért lehet majd értékesíteni. Szép dolog az optimizmus, csak nagyon nagyot koppanunk, ha nem lesz minden olyan zsír, mint ahogy előre eldicsekszünk vele. A piac bizalma nagyon fontos, nem szabad eljátszani. Nagyon sok múlik azon, hogy végre lesz-e konkrét tényhalmaz az április 15-ei konvergencia programban.

Összegezve, olyan pozícióban áll most a magyar gazdaság, amiből nagyon szépen előnyt lehetne fordítani. Most minden a kormányon múlik, és azon, hogy ki bírnak-e alakítani egy kevésbé populista, reálisabb, és megfoghatóbb gazdaságpolitikát. Mert az, hogy előírták az irányszámokat a Széll Kálmán tervben, az még nem elég, ahogy az sem, hogy előre beharangozzuk, hogy az intézkedések milyen jó hatással lesznek majd mindenre, aztán reméljük, hogy így is lesz. Az pedig pláne nem hoz előnyt, ha a kormány önmaga propagálására használja a pillanatnyilag kedvező piaci helyzetet, ahelyett, hogy csendben felhasználná. Az sem a legokosabb, ha minden józan érv ellenére is ragaszkodnak egy programhoz, ami nem is olyan jó, mint ahogy előzőleg reklámozva lett.

A remény és a hit nem növeli a GDP-t, egy óvatos, és megfontolt gazdasági program viszont megtarthatja a lassú árfolyamjavulást, és a gazdasági növekedést, amire most éppen szükségünk lenne.

Ehhez viszont nagyon sok mindenen felül kellene emelkedni. A helyzet tökéletes hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://szajtepo.blog.hu/api/trackback/id/tr452791439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása