Esti mese
2011.12.08. 01:43
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesés királyság. Úgy hívták, hogy Turullovaspuszta.
Ez a kis királyság vészterhes időket élt. Negyven hosszú esztendeig ugyanis a Keleti Kán seregei uralták az országot, szegénységben tartva a népet, miközben a Nyugati Királyok alattvalói bőségben éltek, a lovaspusztaiak nagy irigységére. Ám a Keleti Kán birodalma összeomlott, ezért hazarendelte a katonáit.
Turullovaspuszta így a Nyugati Királyokhoz fordult, akik amiben tudtak, segítettek.
A Kán seregeinek kivonulása után Turullovaspuszta a nyugatiak segítségével építésbe, tanulásba, és gyarapodásba kezdett. Az embereknek egyre több minden jutott, olyanból a Kán uralma alatt nem. De még mindig nem éltek úgy, mint a Nyugati Királyok alattvalói. Nekik több étel, jobb ruhák jutottak, és nem a kúthoz jártak vízért, hanem be volt kötve a házba a vízvezeték.
Ez nagyon megtetszett a lovaspusztaiaknak. Jött hát sok külföldi vízvezeték-szerelő az országba, és elkezdték bevezetni a házakba a vizet, csengő aranyakért. A lovaspusztaiak azonban drágállták a dolgot, keveseknek volt annyi aranya, hogy ki tudja ezt fizetni. Ám ekkor megkoronázták I. Piktor királyt. Ő megsajnálta az embereket, és ezért sokaknak, főleg fiataloknak, a királyi kincstárból fizette ki a vízvezetéket. Ennek az emberek nagyon örültek.
Ám Piktort egy nap más királyok váltották, akik látták, hogy sokba kerül az alattvalók vízvezetékét fizetni, ezért eltörölték a kincstári támogatást. Hogy ne zúgolódjanak az emberek, megengedték a vízvezeték-szerelőknek, hogy olcsóbb, svájci csöveket használjanak a drága lovaspusztai csővezeték helyett. Így az embereknek megint lett pénze a vezetékes vízre, és nem is kellett a kincstárnak fizetni érte.
Igen ám, de neves vízvezeték-szerelők figyelmeztették a polgárokat, hogy az olcsó svájci cső érzékeny a nyomás változására, nagy nyomás esetén törik! Az emberek nem hallgattak a jó tanácsra, és köttették be a vízvezetéket mindenhová, ahová csak tudták. A szerelők meg boldogan dolgoztak a svájci csővel, mert tudták, hogy másik csövet úgy sem bírnának a lovaspusztaiak kifizetni.
Így ment ez addig, amíg nagy földrengés nem rázta meg a világot. Az embereknek nem esett baja, de világszerte sok helyen felrepedtek a vizet szállító csövek. A nagy rezgéstől a Turullovaspusztán lerakott svájci csövek nagy része eltört.
Az emberek nagyon dühösek lettek. A szerelőket hibáztatták. Azt mondták, hogy ők vitték bele őket az olcsó, svájci vízvezetékbe, mert mindenhol azt reklámozták, sőt, egyesek tudni vélték, hogy a szerelők előre tudtak a nagy földrengésről, és ezért direkt adtak mindenkinek svájci csöveket. A szerelők hiába mondták, hogy az egyébként stabil lovaspusztait ki se bírták volna fizetni, az embereket nem érdekelte. Sokan úgy gondolták, hogy akkor ki sem fizetik a vízvezeték-szerelőket, holott azok bevezették nekik a vizet. Mások azt gondolták, hogy a szerelőknek ingyen kéne megjavítani a csöveket. Megint mások a királyokat hibáztatták, mert azok megengedték az olcsó svájci csövek használatát.
A szerelők próbálták értelmesen elmagyarázni, hogy ha nem fizetik ki őket, vagy ha ingyenmunkát követelnek tőlük, akkor nem csak a vízvezeték-szerelők nem fognak Turullovaspusztán dolgozni az embereknek, hanem majd a tetőfedők, a hordókészítők, és a lótenyésztők is el fognak menni, mert félnek, hogy minden bajért és kárért az emberek rajtuk verik majd le a pénzt.
De az embereket ez nem érdekelte, mert dühösek voltak. Újra a trónra ültették I. Piktor királyt, aki elkezdte azt mondani az embereknek, amit hallani akartak. Nagyon megadóztatta a vízvezeték-szerelőket, akik hiába tiltakoztak. Emiatt sokan kivitték a pénzüket a királyságból, és máshol rejtették el, nehogy Piktor hozzáférjen. A tömeg éljenzett, nem zavarta őket, hogy kevesebb ember tud dolgozni, mert a munkaadójuk elment a királyságból vagy a földrengés miatt, vagy mert félt, hogy elveszi mindenét a király.
A király meg vett is el, amit csak tudott. Először rábeszélte az embereket, hogy adják neki oda az öreg korukra félrerakott pénzt. Ezt az emberek boldogan megtették. Aztán szépen a lefoglalt a kincstárnak a királyság bányáit, elvette a falvaktól és a városoktól az iskolákat, hogy ő és az udvaroncai mondhassák meg, hogy mi legyen ott a tanulnivaló. Belenyúlt mindenki zsebébe, még a városőrök és a katonák zsebébe is.
A Nyugati Királyok gyanakodva nézték mindezt. Náluk a király nem foglalhatott le mindent hatalmi szóval, nekik ez nem tetszett. Félve fogadták csak el a turullovaspusztai érmét, nem bízva az értékében. A királyság pénzét nem szívesen használta senki.
I. Piktor erre nagyon mérges lett. "Összeesküvés!" kiáltotta népének "a piszkok irigylik a sikereinket, ezért nem használják a pénzünket, hogy nekünk rossz legyen! A régi királyok is velünk vannak, mindenki ellenünk van!"
Okos kereskedők próbálták elmagyarázni a népnek, hogy ez nem igaz, azért ér keveset a lovaspusztai érme, mert ahol a király mindent el tud venni, ott kevésbé bíznak a dolgok értékében. De az emberek csendre intették őket, és csak áhítatosan nézték Piktor királyt, ahogy beszél a palotája erkélyén.
Ekkor a kereskedők egy része szépen összeszedte a holmiját, és elment, a Nyugati Királyságokba szerencsét próbálni.
Közben I. Piktor sem lett rest. Üzleteket kötött a Vörös Császárral, aki a gyűlölt Kán tanítványa volt. Mindenhová az udvaroncait ültette, és mindent kénye kedve szerint irányított. Úgy rendelkezett a taníttatásról, hogy nem hallgatta meg a tanítókat, úgy beszélt vízvezeték-szerelésről, hogy egy vízvezeték-szerelőt sem kérdezett meg róla. Az udvaroncai serényen tették minden parancsát. Miközben az egész világon lassan építették újjá azt, amit a földrengés lerombolt, addig Piktor emberei csak letakarták a romokat egy lepedővel.
Amíg a Nyugati Királyok alattvaló továbbra is bőségben éltek, Piktor arról beszélt, hogy vége a bőségnek, szűkre húzott nadrágszíjjal kell dolgozni, mert a nyugatiak bőségének vége. Az emberek örültek, és nevettek a nyugatiakon, azok meg furcsán néztek csak rájuk, hisz még mindig bőségben éltek, még ha a Piktor másképp is mondta.
És boldogok voltak az emberek, mert volt egy királyuk, aki azt mondta, amit hallani akartak. Igaz, már nem volt sokaknak vezetékes víz, feleannyira se tellett, mint a nyugatiaknak, és a király már azon morfondírozott, hogy ha kedve tartja, akkor az összes lovaspusztai férfit katonának hívja. Az emberek tapsoltak, amikor sétált a főtéren, és ha valaki elhúzta a száját, leköpték az utcán, mert mindenki tudta, hogy aki Piktort nem szereti, az csakis az ellenséges, sikereiket irigylő nyugatiak embere lehet, meg a régi királyok imádója.
Közben a királyságból minden mesterember, gyógyító, kézműves és tudós kivonult, hogy a Nyugati Királyokat szolgálja. A királyság határában még a földhöz vágták arannyal teli erszényeiket, mert jól tudták, hogy odakint, a királyságon kívül a turullovaspusztai érmék semmit nem érnek...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
