Magyarország megrontói 4.rész - A magánnyugdíjpénztárak
2010.11.10. 10:39
Előzmények:
A jobbik
A zsidók
A fidesz
A kép forrása: HVG - Brutális nyereségeket produkáltak a nyugdíjkasszák
Ugyan egyszer már érintve lett ez a téma az azóta halott blogban, meg ezt nem is írtam be mint előrelátható bejegyzést, azért újra megejteném, mivel éppen nagyon aktuális.
Ugyanis itt van nekünk egy kormány, amely jelen pillanatban éppen hideget-meleget összehazudik a nyugdíjpénztárakról. Emiatt megjelent az elkötelezett Fidesz-szavazó, aki mindezen baromságokat elhiszi, és a továbbiakban afféle befektetési szakértőként nyilatkozik a magánnyugdíjpénztárak működéséről. Például, az alacsony hozamokról, és a magas működési költségekről, mivel hát a Viktorék megmondták, hogy csak 0 és 1% közötti az éves nyereség, mert a 6%-os működési költség visz mindent...
Kár, hogy ez nem igaz.
A feladat: találjuk meg a 0 és 1 % közötti éves hozamot produkáló nyugdíjpénztárat.
A hirtelen önmagában pénztárellenességet találó személy onnan ismerkszik meg, hogy felületesen elolvasva a fidesz.hu-n található közleményeket, máris akadémiai szintű pénzügyi ismeretek birtokában érzi magát. Valahogyan kitalál egy olyan érvelést, miszerint egyáltalán nem éri meg félrerakni a pénzt hosszú távon, infláció feletti kamatra, hanem valamiért az jó az én nyugdíjamnak, ha a kormány azonnal elkölti az annak a biztosítására szánt járulékot. Megindokolni, hogy ez miért van így, nem tudja.
Az állami nyugdíj újdonsült protektora abban hisz, hogy egy egyre csökkenű taglétszámú piramisjáték, azaz az állami nyugdíj, hatékonyabban képes finanszírozni a békés öregkort, mint egy olyan magánintézmény, amelyik csak 12 év működés után, már több mint 2700 milliárd forint tartalékkal rendelkezik arra, hogy ezt megtegye.
Tipikus idézetek:
Egyenlőre nem tudok ilyet, még nagyon új ez az alfaj. De mivel személyesen is találkozom ilyenekkel, ezért mindenképp felírok egyet, ha lesz.
Szerző: stark (a fideszre szavaztam 2010ben)
10 komment
Címkék: gazdaság fidesz hülye nyugdíj magyarország megrontói
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.11.19. 16:28:35
Lásd pl ezt:
www.mebal.hu/index.php/egyeb-fontos-erdekes-olvasni-valo/281-kun-janos-a-tyuk-nem-tojik-aranytojast-gondolatok-a-magannyugdijpenztarakrol
Persze pár dolgot kifelejt, ettől még komoly gondolatmankót ad, szerencsére a Fidesznek ciki lenne rá hivatkozni.
stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2010.11.20. 12:09:40
Hozzátenném, hogy a Bajnai-kormány is meg akarta szüntetni a pénztárak rendszerét, és afféle nyugdíjbiztosításként a megtakarításokat magánbiztosítókba szerette volna helyezni, szóval nem olyan meglepő, hogy a Bajnainak is volt egy megmondóembere, aki érvekkel támasztotta alá, hogy miért is jó ha elveszik a nyugdíjmegtakinkat...
stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2010.11.20. 12:10:12
Hoppá, gáz, ha elfelejtek befejezni egy mondatot.
úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.11.20. 13:10:10
Tehát egy extra hosszútávú beruházás. Ennek terheit -minden lózung ellenére- folyamatosan mi magunk fizetnénk meg a költségvetésben támadt lyuk foltozásával.
Mellesleg lehetne ez bármilyen, akár állami alap is, azzal a megkötéssel, hogy a vagyonhoz senki nem nyúlhat, ha mégis annak Pokorni levágja a kezét. Ez persze nem jött be, mint látjuk elegendő egy forradalmi 2/3 :-/
д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.11.21. 22:22:25
ismét a "másik hülye" kategória...
stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2010.11.26. 15:10:20
@д: Hallod, már meg sem lepődtem, amikor a végén felbukkant a TGM, szinte helyénvalónak éreztem ott a jelenlétét...
Köszi a linket, baromi jót szórakoztam rajta. :D
д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.11.29. 13:02:54
igazán nincs mit :)
amúgy én már nem tudom, hogy mit kezdjek velük...
múltkor egy ismerősöm drágább helyén találkoztam egy ilyesmi fickóval. azt vettem észre, hogy a telefonján ott pörög a vörös sarló-kalapács, de mellette márkás (drága) ruhákban jár, issza a drága külföldi sört, majd nyomkodja a szintén drága, modern telefonját. szívem szerint elbeszélgettem volna vele, hogy ezt most akkor hogy? de aztán rájöttem, hogy tök fölösleges.
persze megfordult az is a fejemben, hogy korsóval fejbe b*szom, hogy hátra észhez tér, de aztán letettem róla, mert drága volt a söröm... mire addigra az erős felindulásom is elpárolog :D
még szerencse, hogy nem volt rajta che guevuara-s póló
д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.11.29. 13:04:07
itt kimaradt a "megittam,"
:)
stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2010.12.02. 14:18:20
Egyszer Szegeden egy kőkommer gyereknek mondtam (aki jól el volt eresztve) hogy hívja meg az egész asztaltársaságot egy sörre. Nem akarta, erre elkezdtem neki magyarázni, hogy mégis milyen kommunista ő, hogy ha a szegényebbekkel nem hajlandó megosztani a javait.
Burzsoá reakciósnak is neveztem, ha jól emlékszem - nagyon részeg voltam - a gyerek meg annyira besértődött, hogy elment haza. XD
д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.12.08. 10:03:23
:D megnéztem volna a szegedi srác fejét :) olyan jól szétlehetne szívatni a fejüket... na, mindegy :)
tényleg, szívem szerint egy kicsit bevinném őket újpest, kőbánya, csepel stb. részeire, hogy egy kicsit részesüljenek a nagy baloldali tökéletességgel. :)