A hülyeség polkorrekt, és abszolút nemzetközi is
2010.08.12. 13:57
Megnéztem az e-mailjeimet. Volt ott egy levél Lombrosotól, aminek tárgya csak enni volt "Zsidó kuruc". A levélben csak egy beszédes "Ezt látnod kell" volt.
Ja, és persze egy link.
És bazmeg, tényleg a Kuruc.info zsidó variánsát találtam meg. Az oldalon a legelvadultabb széljobbos rasszista hülyeségek hemzsegnek. Mindamellett hogy visszakövetelik a bibliai zsidó területeket - mint a Nagy-Magyarország, csak ugye az nem 3000 éve volt - és köpködnek a feketékre - Obamára is - még benyomnak ilyen cikkeket, hogy "Palesztina nem létezik" amire még egy visszafogottabb arab értelmiségi is Dzsihádot sikoltana. A "Nincsenek mérsékelt arabok" című cikksorozat, illetve az "Amikor zsidó milliárdosok segítik az arab muszlim nácikat" című szösszenet külön figyelmet érdemel.
Hiába no, nagy az Isten állatkertje. Angolul tudóknak ez az oldal kötelező, és egyben felejthetetlen olvasmányélmény.
Szóval, köszönöm Lombroso, ezt a kincset megtalálni szép teljesítmény.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.24. 13:43:06
stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2010.08.24. 16:28:36
Mellesleg úgy néz ki, hogy két olyan elmebeteg is van a világon, aki hajlandó fizetni azért, hogy a nyelviskolájukban tanítsak, úgyhogy könnyen lehet, hogy október 23-án megint Bp. felé veszem az irányt, mivel valszeg lesz rá anyagi keret.
neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.26. 18:19:57
Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.09.05. 11:18:19
Az internet tényleg egy kincsesbánya.:)
Amúgy be vagyok lépve, és mégsem látom az admin felületet. Pedig ide is szerettem volna írni a Hetero büszkeség napjáról, ha már címlapos lett Archiregnumon.:(